A magas vérnyomásommal kezdődött minden

 

Amikor az embernek 39 évesen azt mondja az orvos, miközben az EKG papírját nagyon gondterhelten nézegeti, hogy asszonyom ne üljön fel, hívunk önhöz egy mentőt, ami sürgősen beszállítja a kórházba, hát akkor ott elsötétül a világ.

 

Igaz, csak gyanú, de szívinfarktus gyanú, ami elég rémisztően hangzik ahhoz, hogy az ember átértékelje az életét.

 

Végül is nem volt infarktus, “csak” magas vérnyomás 200/110 Hgmm, de ezt sem lehet félvállról venni.

 

Hipertónia, mondták az orvosok, amiből én csak annyit értettem, hogy életem végéig vérnyomáscsökkentőt kell szedni.

 

Nem annyira a gyógyszerszedés ténye ütött szíven, annak ellenére, hogy ellene vagyok a gyógyszereknek, és hiszem, hogy nélkülük is lehet egészségesen élni, (vagy inkább egészségesen csak gyógyszerek nélkül lehet élni), hanem az “életem végéig” meghatározás.

 

Valahogy magammal kapcsolatban ezt hallani olyan volt, mintha egy pontos időpontot mondott volna az orvos. Azt hiszem, hogy ekkor éreztem igazán meg, hogy ha folytatom azt az önromboló életmódot, amit éltem, akkor nagyon gyorsan eljöhet az az idő, amit az orvosok az “életem végének” jósoltak.

 

Napi 3 doboz cigi.

 

Ez volt a napi adagom, amit be sem mertem vallani nekik. Még a napi egy dobozra is csak szörnyülködni tudtak, hogy hogy lehetek ilyen felelőtlen…

 

Akkor már egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy kipróbálom a biorezonanciát a leszokás támogatására, most végre rászántam magam.

 

Már egy telefonszámot is elmentettem korábban, hogy egyszer majd…alkalomadtán… ha úgy alakul netán…

 

Most eljött ez az idő. Felhívtam a számot, mondtam, hogy a legkorábbi időpont, amit adni tud a hölgy, pont megfelel, csak legyek már túl rajta…

 

2009 március 18-a volt az a nap, amikor végleg letettem a cigit.

 

Hihetetlen élmény volt. Soha el nem bírtam képzelni magamról, hogy egyszer majd cigi nélkül éljek. Nagyon boldog voltam…

 

…egy rövid ideig.

 

Valami olyan brutális változás kezdődött a szervezetemben, ami egy idő után rémálommá változott.

 

Miközben a vérnyomásom továbbra is az egekben volt, már kétféle gyógyszert szedtem rá egyszerre, de így sem ment le a normális értékre, ráadásul aludni sem bírtam.

 

Esténként félájultan zuhantam ágyba, de két-három óra alvás után, sokszor még éjfél előtt felébredtem, és reggelig csak forgolódtam.

 

Úgy gondolom, hogy ez a nikotin idegrendszerre gyakorolt hatása miatt lehetett. Azért nem kevés nikotin lett elvonva szerencsétlen szervezetemtől.

 

Ha mindez nem lett volna elég, úgy jöttek fel rám a kilók, mintha valaki kívülről ragasztotta volna rám őket, mert egyszerűen nem hittem el, hogy attól van, amit megeszek, mert nem éreztem, hogy sokat ennék.

 

Persze attól függ, hogy mi a sok. Ahhoz képest, amennyit dohányosként ettem, minden sok volt.

 

Előtte kaja helyett is inkább rágyújtottam. Emlékszem ahogy felkapta a hölgy a fejét, akihez elmentem erre a biorezonanciás kezelésre, amikor kérdezte, hogy mennyit dohányzok.

 

Azt mondta, hogy egy olyan embernél, aki két gyerek mellett háztartást vezet és főállásban dolgozik, fizikai képtelenségnek tartja, hogy ezt a mennyiséget képes legyen naponta elszívni.

 

Hát én megtaláltam a módját.

 

Hogy mennyit híztam pontosan nem tudom, mert a csúcson már nem álltam mérlegre.

 

60 kilóról indultam, és 90 felett volt a tetőpont. azt nem tudom, hogy mennyivel.

 

Szörnyű volt.

 

Néha megfordult a fejemben, hogy jobb lenne újra cigizni, de akkora volt bennem az elhatározás, hogy ha egyszer le tudok szokni, akkor soha többet nem gyújtok rá, hogy nem tudtam meghozni a döntést, hogy újra elkezdjek dohányozni, hanem inkább azon agyaltam, hogy ki kell jönnöm ebből a katasztrofális helyzetből, amibe csöppentem.

 

Ekkor kezdett el érdekelni a “természetes gyógymódok” témája.

 

Az első a vérnyomásom volt, amit rendbe akartam rakni. Akkor már apu nagyon beteg volt a rengeteg gyógyszertől, amit szedettek vele, köztük talán 5-féle vérnyomáscsökkentő is volt, és én nem akartam megvárni, amíg nálam is jelentkeznek a gyógyszerek mellékhatásai.

 

Maria Treben könyvét a húgom nyomta a kezembe, és éveken keresztül a benne olvasott gyógynövényes tanácsok segítettek az egészségem helyrehozatalában.

 

Azóta is, ha megkérdezik, hogy hogyan hagytam el a gyógyszereket, az ebben a könyvben ajánlott, és kipróbált gyógynövényeket ajánlom mindenkinek.

 

Érdemes beszerezni a könyvet annak, aki komolyan érdeklődik a téma iránt, mert ez még nem az alapján íródott, hogy valamit eladjanak vele, hanem Maria Treben valós tapasztalatait írja le. Amiket kipróbáltam belőle, méghozzá abban a formában, ahogy Treben asszony javasolja a felhasználási módjait a gyógynövényeknek, mindig segítettek.

 

Ezek közül is a legfontosabb a fehér fagyöngy a vérnyomásomat normalizálta, a mezei zsurló pedig a vizesedésemet szüntette meg.

 

A fogyás ekkor még váratott magára, sőt minél elkeseredettebb harcot vívtam a kilók ellen, azok annál inkább ragaszkodtak hozzám.

 

Ha ledobtam néha pár kilót, csapatostul támadtak vissza. A leadott 4 kiló helyett bosszúból jött 8.

 

Így van ez, amikor az ember harcol valami ellen.

 

Minél erősebben harcol, az ellenfél annál inkább megerősödik.

 

Így van ez a felesleges kilókkal is.

 

Ha jobban belegondolok, akkor kezdődött a változás, amikor elengedtem a dolgot. Amikor azt mondtam, hogy feladom. Itt a vége. Nem harcolok tovább. Nem akarok több pluszkilót a derekam köré.

 

Ahogy abbahagytam a harcot, kicsit megnyugodtam, de azért csak ott forogtak a gondolataim akörül, hogy milyen lenne, ha letudnék fogyni, ha nem is egészen 60 kilóra.

 

Innentől kezdve aztán valahogy mégis úgy alakultak a dolgok, hogy nem csak elértem az álomhatárt, a 70 kilót, hanem az idén már másodszor futottam le a maratont (na jó, néha azért gyalogoltam is ), amit előtte még álmomban sem gondoltam volna.

 

A felét, a negyedét, de még a tizedét sem.