Azonnal mesélek arról is, hogy hogyan fogytam le, és hogy jutottam el a 30 kiló súlyfeleslegtől a maraton lefutásáig, de először egy kicsit a hízásom történetéről…
Világ életemben 59-61 kiló körül voltam.
Ha előfordult, hogy pár kiló felszaladt, már nagyon nem éreztem magam jól a bőrömben.
Annak ellenére, hogy nem sportoltam aktívan, eléggé sportos csaj voltam. Fiús kamasz voltam, szerettem az erőmet fitogtatni már egészen fiatalon is, felnőtt fejjel meg a fizikai munkák vonzottak. A ház körül is, és lehetőleg olyan munkát kerestem mindig, amihez kellett némi erő.
Dolgoztam az építőiparban is, ahol a fiúk, mikor meglátták a karomat, mindig szkanderozni akartak velem. 
26 évig dohányoztam, az utolsó években már napi 3 doboz cigi sem volt elég, az étkezések jelentős részét is dohányzással töltöttem, így nem volt csoda, hogy nem híztam el.
Aztán amikor 2009-ben, 39 évesen szívinfarktus gyanújával szállítottak kórházba, rájöttem, hogy vagy abbahagyom a dohányzást, vagy belepusztulok.
Az előbbi mellett döntöttem, amibe azt hittem belepusztulok.
Na jó, akkor nem volt vicces, de most már hálás vagyok az akkori tapasztalataimért, még ha kemény évek is voltak.
Mivel nem dohányoztam, végre volt időm enni. Nem ettem én sokat, csak rendszeresen, legalábbis az elején.
Alig 8 hónap alatt több mint 30 kilót híztam. Pontosan nem tudom, hogy mennyit, mert 88-89 kilósan még ráálltam a mérlegre, de amikor még egy ruhaméretet kellett felfele váltanom, akkor már nem volt lelkierőm mérlegre állni.
Ha belenéztem a tükörbe, a gumis műhelyek tetején billegő michelin babák jutottak az eszembe.
Elkeserítő volt.
Persze amikor elkezdtem hízni, többször is próbálkoztam valamilyen diétával, vagy akár koplalással is, de most már ezektől is tartottam, mert amikor fogytam pár kilót, és nem bírtam tartani a diétát, azonnal visszajöttek a leadott kilók. Duplán, de előfordult, hogy triplán.
Arra gondoltam, hogy ha találnék valami éhségcsökkentő étrend-kiegészítőt, ami eltelít, de nincs kalóriatartalma, bármennyit ehetnék belőle, nem lennék éhes, ez lehetne a megoldás számomra.
Így találkoztam a por alakú kollagénnel, ami valamennyire eleget tett ezeknek az elvárásaimnak. Nagyon rossz íze volt, de legalább adott valami reményt a fogyáshoz. Megfelelő mennyiségű vízzel annyira megduzzad a gyomorban, hogy elnyomja az éhséget.
Nem vagyok benne biztos, hogy egy hozzáértő szakember megdicsért volna, de én tömtem magamba a kollagént, aminek meg is lett az eredménye, elkezdtem fogyni.
Egy idő után előmertem venni a mérleget újra.
Mondjuk sokként ért, amikor megláttam, hogy 87 kiló vagyok még mindig, nem is mertem belegondolni, hogy mennyi lehettem, ha most már nem feszülnek rajtam a 2xl-es ruháim.
Talán elértem a 100-at is? Nem tudom, de mindegy is. A lényeg az volt, hogy végre láttam valami reményt. Fogytam és tudtam, hogy lesz még folytatás is.
Közben ezt a fajta kollagént már nem tudtam beszerezni, de addigra már rengeteg olvastam a fogyás témájában, és tudtam, hogy képes vagyok valami csökkentett szénhidrát tartalmú diétát követni, vagy magamnak kitalálni.
Így is lett.
Fehérjeturmixal, és napi 60 gramm alatti szénhidrátbevitellel tovább fogytam.
84 kilósan kezdtem el kocogni. Pár 10 métereket kocogtam, 100-200 métereket gyalogoltam. Eleinte 1-2 kilométeren, aztán egyre hosszabb távokon. Eljutottam odáig, hogy már 100-200 métert kocogtam, és pár 10 méteren gyalogoltam már csak, hogy kifújjam magam.
5 hónap után trióváltóban, rá két hónapra páros váltóban futottam már félmaratont.
Másfél évvel azután, hogy elkezdtem kocogni, egyéniben is lefutottam a félmaratont, rá egy évre pedig a maratont is. Most, 2019-ben, három és fél évvel később túl vagyok a második maratonon is.
Ha annak idején az orvosomat megkérdeztem volna, hogy milyen jövőt jósol nekem, hát lehet, hogy azt mondta volna, hogy örüljek, hogy élek. 
Közben egyre többet tudtam meg magamról, a szervezetemről, hogy hogyan működik.
Hogy hogyan működök.
Nem csak az ételek, az edzések, hanem a gondolkodásom megváltoztatása is kellett hozzá, hogy bármilyen eredmény is érjek el akár a fogyás, akár a sportolás területén.
Sőt…Azt vallom, hogy a gondolkodásom megváltoztatásának köszönhető, hogy meg tudtam változtatni az étkezési szokásaimat, és hogy képes voltam felkészülni a maratonra.
Rájöttem, megtapasztaltam, hogy ha a célom van előttem, és nem a lehetséges nehézségeken rágódom, akkor el tudom érni, amit elterveztem.
Ha előre tudok szívből örülni a sikernek, ha látom magam lefogyva, ha látom magam előtt a célszalagot, hallom a nevem a hangszórókból, hallom, ahogy gratulálnak, ha fejben ott tudok lenni már előre, akkor ott is leszek.
Persze kell a fokozatosság. 30 kiló plusszal az ember nehezen tudja magát sportosan vékonyan elképzelni. Úgy, hogy nem tudtam futni, még a félmaratont sem tudtam elképzelni, nemhogy a 42 km-t.
Apróbb célokat kell kitűzni. Egészen kicsi változásokat, aztán ha elértük, jöhet egy kicsivel nagyobb.
Folyamatosan van sikerélmény, amit az ember újra és újra át akar élni.
Nem tartok be szigorúan semmiféle étrendet, és ha nem tudok kimenni futni 3 napig, akkor sem esek kétségbe, de nem csinálok rendszert a fagyizásból és a lógásból sem.
A ketogén étrend alapelveit követem, ami a zsír/fehérje/szénhidrát arányokat illeti (70% zsír/25% fehérje/5% szénhidrát/.
A napi étkezéseimet lehetőleg 6-7 órán belülre teszem, de mindenképpen igyekszem a max. 8 órát betartani. (8 órán belül eszek-16 óra böjt. csak vizet iszom ez alatt az idő alatt a reggeli kávén kívül. Kávé az kell. 
Egy étkezést fehérjeporral helyettesítek, általában a reggeli (délelőtti első étkezést), ami ásványi anyagokat, rostot, valamint testtömeg csökkentést támogató hatóanyagokat tartalmaz.
Tulajdonképpen ennyire egyszerű…lenne…
Hogy mégsem az, az a berögzült gondolkodásunknak köszönhető, amiről nem igen hisszük el, hogy meg lehet változtatni.
Talán ez az egyik legnagyobb kihívás, de ez hozza el a leglátványosabb változásokat az életünkben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: